A kisgyermekek még csak tanulják felismerni, megnevezni és kezelni az érzéseiket. Az öröm, a csalódottság, a düh vagy a félelem időnként olyan intenzív lehet, hogy nehéz számukra megnyugodni. A hiszti ezért sok esetben nem tudatos „rosszalkodás”, hanem annak a jele, hogy a gyermek még nem rendelkezik az érzelmek kezeléséhez szükséges eszközökkel.
Az érzelemszabályozás fokozatosan fejlődik. Csecsemőkorban elsősorban a szülő segít megnyugtatni a gyermeket, később pedig egyre több saját stratégiát képes kialakítani. Az óvodáskorban még gyakoriak lehetnek az intenzív érzelmi kitörések, hiszen a vágyak és a lehetőségek közötti különbség könnyen okozhat feszültséget. A hiszti ilyenkor gyakran egy nehéz helyzetre adott reakció.
Sokat segíthet, ha a felnőtt nyugodtan jelen van, megnevezi a gyermek érzéseit, és egyszerű, érthető határokat állít fel. Például fontos lehet jelezni, hogy a düh rendben van, mások bántása azonban nem elfogadható. A kiszámítható napirend, a megfelelő mennyiségű pihenés és az előre jelzett változások szintén támogathatják az érzelmi egyensúlyt.
Ahogy a gyermek fejlődik, egyre jobban képes lesz felismerni saját érzéseit és késleltetni a reakcióit. A hiszti fokozatosan ritkulhat, miközben megjelennek az olyan megoldások, mint a beszélgetés, a segítségkérés vagy a helyzetből való rövid kilépés. A türelem és a következetes támogatás fontos része ennek a tanulási folyamatnak.
